Zenetörténet"What is swing music? Swing music is a kind of jazz music. It has African roots and European roots. The classic swing dance bands were Chick Webb, Count Basie, Jimmie Lunceford, Cab Calloway, Duke Ellington, Fats Waller, Louis Armstrong... Swing music does not have a hard beat. It has a strong flow. Swing dancing is jazz dancing. You play. You improvise. You syncopate. Rock (& Roll), Rockabilly, and various other musical forms evolved from swing music." (Kurt Lichtmann) Tartalomjegyzék
I.) A KEZDETEK -
munkadal,
ballada,
spirituálé,
blues,
induló zene,
ragtime,
rag és stomp i. a kezdetekSenki sem tudja biztosan, honnan kapta nevét a jazz. Elképzelhető, hogy a francia jaser szóból származik, amelynek csevegés, pletyka a jelentése és ez nagyon is illik a korai jazz rögtönzött, kötetlen-közvetlen jellegéhez. Ha az elnevezés eredetét nem is, a jazz gyökereit hiteles fordításokból ismerjük. A XVII-XVIII. századi afrikai rabszolga-kereskedelemig nyúlnak vissza, amikor az Atlanti-óceánt átszelő hajók ezrével szállították az áldozatokat, hogy a karibi cukornád-, vagy az Államok déli gyarmatain lévő gyapotültetvényeken dolgozzanak.
M. J. Butcher The Negro in American Culture c. művében az USA területén hat olyan földrajzi területet sorol fel, amely meghatározó fontosságú az északi afro-amerikai zene szempontjából:
1. Virginia és környéke. A spirituálé és a néger minstrel születési helye. Az ír és az angol népballadák és táncok erős hatása. munkadalMindenütt felcsendül, ahol feketék élnek és közösségi csoportokban dolgoznak. Szinte elmaradhatatlan a ritmikus, ütemes formában végzett munkáknál, például a mezőgazdaságban az aratásnál és cséplésnél, út- és vasúti pályaépítésnél, vagy fairtás, kőtörés alkalmával. A munkadal sajátságos formája a többnyire kíséret nélküli felhívó dal, utcai kiáltás: a holler, illetve a street cry. A Mississippihez kapcsolódó dalok a field holler (aratódal), sounding call (kikötői hajósdal). balladaSzövegét tekintve az európai népköltészeti formára emlékeztet. Népies hangvételű, számos versszakból álló költemény, többnyire drámai történet. Témája lehet a hétköznapi életből vett egyszerű történet, vagy éppen a szájhagyomány által megőrzött, gyakran több változatban is élő legenda. A feketék szenvedélyesen szeretik a balladát: sok közülük nemcsak előadásához, hanem a szövegrögtönzéshez is kitűnően ért. Az elbeszélés módja nagyobbrészt tömör, szaggatott, komor hangulatú. A panasz azonban sohasem siránkozás: ez nem csak az afro-amerikai balladára, hanem a bluesra is vonatkozik. Érvényesül a responzoriális ostinato elv: az előénekes állandóan változó énekére a kórus azonos formában válaszol. spirituáléAz elnevezés az angol spiritual song kifejezés megrövidülésével jött létre. Ám a spirituálé tartalmát és stílusát tekintve is jelentősen eltér a megszokott templomi himnuszoktól és zsoltároktól. A fehér spirituálé megjelölés azokra a nonkomformista istentiszteletekre és egyházi énekekre vonatkozik, amelyek a legtöbb, XVIII-XIX. századi telepes életének megszokott részét jelentették. A legtöbb ember számára a spirituálé fogalma azonban sokkal inkább a feketékhez kapcsolódik (nem véletlenül használatos a néger spirituálé kifejezés) Az ültetvényeken dolgozó néger rabszolgák ilyen énekekkel dicsőítették Istent. Ezek a dalok megőrizték afrikai zenei örökségük felelgetős éneklési módját, amikor is a gyülekezet sorról sorra felelget az előénekesnek. Azokat a kívülállókat, akik végighallgattak egy ilyen összejövetelt, elsősorban a gyülekezeten úrrálévő természetes izgalom ragadta meg; az, ahogy minden résztvevő átszellemülten énekelt és kiabált. A XIX. század második felében a régi spirituálékat, mint például az Old Ship of Zion, Roll Jordan Roll ( Roll Jordan Roll.mp3 ) és a Nobody Knows the Trouble I've Seen, képzett néger énekesek és kórusok kezdték összegyűjteni és feldolgozni. bluesA klasszikus bluesforma a tizenkét ütemből álló dallam, amelyet akkordváltások osztanak fel a dal szövegének tagolódásához illeszkedve. Ennek az egyszerre szigorúan kötött és egyszerű formának köszönhetően teremtődött meg az ihletett jazzéneklés és improvizatív játékstílus. A tizenkét ütemű szerkezeten belüli akkordváltásokból születtek meg a blue note-ok. Ezek az európai hangnemek hangközeinek módosításából, a leggyakrabban a terc, ritkábban a szeptim és a kvint nem egészen félhangnyi szűkítéséből születnek. A természetes és a félhanggal leszállított hangok közt sodródó dallam adja meg a blues és a többi jazzfajta minden mástól megkülönböztethető titokzatos harmóniáját. Ezt a tulajdonságot az énekesek könnyedén kiaknázzák, akárcsak a hangszeres zenészek, ha megfelelően képzettek. Ám egyáltalán nem könnyű a zongoristák dolga ezen a mereven hangolt hangszeren. Talán éppen ez az oka, hogy a blues- és boogie zongoristák szívesebben játszanak egy kissé lehangolódott honky tonk zongorán, mint egy tökéletesen felhangolt koncerthangszeren. Jó néhány, a jazzmuzsika ihlette koncertműben találkozhatunk a blue note alkalmazásának szembetűnő példájával: Gershwin F-dúr zongoraversenyében, valamint az "Egy amerikai Párizsban" vezérmotívumában is. A blues - dalban elbeszélt panasz - kesergő. A hűtlenség, betegség és halál évszázadok óta megszokott témáin kívül a blues-okban, elsősorban a korabeli Amerika feketéinek viszontagságait énekelték meg: a hosszú, forró napok derékszaggató robotját; a sürgető vágyat a menekülésre, a kegyetlen büntető gazdaságok hétköznapjait. Születtek olyan blues-ok is, amelyek témája a medréből kilépő Mississippi partján élők nyomorúságos helyzete.
A blues elsősorban a vidéki, később nagyvárosi alsó osztály tipikus népdala, amely szövegében pontos tükrözi ennek a rétegnek nehéz életkörülményeit. Leginkább szomorú hangvételű, de sohasem hangosan jajgató. Később a slágeripar által kiforgatott és romantizált blues szentimentálissá és banálissá válik, az eredeti népdalt azonban a nehéz sors kommentálása, csendes szomorúság és rendkívüli egyszerűség jellemzi. Míg egész Amerika a jazzért rajongott, a blues eleinte kis számú hívőt vonzott. Az afro-amerikaiak megosztották a jazzt fehér honfitársaikkal, ám a bluest sokáig megtartották maguknak. A blues nem feltétlenül szomorú, sok szám az élet örömeit ünnepli, de azért a legtöbb ilyen dal a magányról, a fájdalomról, elkeseredésről szól. A bluesénekes és a hangszere közötti párbeszédet hirtelen törések, elhallgatások és ritmusváltások teszik jellegzetessé.
Miután a feketék tömegesen hagyták el a déli államikat és költöztek az északi nagyvárosokba, a blues városi zenévé lett. Muddy Waters és mások rekedtes énekhangja, makacs ritmusú elektromos gitárjátéka, magabiztos, büszkén férfias kiállása már nemigen idézi a hagyományos, "falusi" bluesban megszólaló sóvárgást, panaszosságot. A városi blues, amely a rhythm and blues nevet kapta, már egy rohanó, zaklatott világ hol fanyar, hol boldog, hol kemény zenéje volt. Igazi fekete zene, fekete embereknek. A városi fekete zene másik stílusa, amely ezzel párhuzamosan alakult ki, mind a feketék, mind a fehérek körében népszerű lett. A sima, érzelmes, tetszetős harmóniákra épülő hangzást fekete vokálegyüttesek, például a Drifters vagy a Platters ( The Platters - The Great Pretend.mp3 ) képviselték. Az 1950-es évek közepén megszületett a rock 'n' roll, s az érte lelkesedő fehér tizenévesek a fekete rhythm'n bluest is felfedezték maguknak. Ekkoriban vették lemezre Ray Charles ( Ray Charles - I've Got A Woman.mp3 ) első slágerét a sok közül - a világtalan énekes stílusa részben a feketék élő vallásos zenéjére, a gospelre és a spirituáléra, részben a bluesra vezethető vissza. Többek szerint Charles volt a gospel stílusát (ha tartalmát nem is) továbbvivő soulzene első népszerű alakja (a gospel evangéliumi ének volt). Utána sokan egyesítették a gospel szenvedélyességét és énektechnikáját a rhythm'n blues stílusával és formáival: feltétlenül meg kell említeni Sam Cookie ( Wonderful World.mp3 ), Percy Sledge ( When a Man Loves.mp3 ), Otis Redding és főként Aretha Franklin nevét.
induló zene - fúvós együttesekA jazz kialakulásában az afro-amerikai folklór mellett fontos szerep jutott a nyugati zenének is. Az európai hangszerek mind nagyobb mérvű elterjedése mellett elsősorban az európai induló- és tánczene behatolásáról kell említést tenni. Mindkét műfajban törvényszerű a hangsúlyozott egyenletes lüktetés és nem ritka a szinkópa sem - ezt a feketék később off beat akcentusokkal gazdagítják. A XIX. század első felében az amerikai kolóniák átveszik a napóleoni idők európai zenéjét és gyorsan elterjednek a fúvószenekarok is. A francia katonazenével való kapcsolat nyilvánvaló: az együttesekben gyakran szerepel kornett, oboa és klarinét. A polgárháború után (1865) sok katonazenekart feloszlatnak, a hangszereket olcsón árusítják ki, így ezekhez a feketék is hozzájutnak. Megalakítják saját fúvósegyütteseiket, amelyek javarészt népies táncdarabokat, indulókat, világi és egyházi dalokat játszanak. Játékstílusukban érvényesül az európai hatás, másrészt azonban, hangszeres síkra kivetítve, megtalálhatók benne az afro-amerikai folklór jellegzetes vonásai is. Az indulózenekarok vidéki megfelelői az ún. country bandeknek hamarosan megjelennek a városi alteregói is: a street bandek és a marching bandek. Az utóbbiak képviselik a jazz legkorábbi, ún. archaikus korszakát. ragtimeA korai fúvószenekarok és jazzegyüttesek elnevezésük szerint pontosan nem választhatók el egymástól. A brass bandeket, ha inkább utcákon, tereken parádéztak és indulózenét játszottak, marching vagy street bandeknek nevezték, amikor pedig egyre több ragtime jelent meg a műsorukban, ragtime bandeknek kezdték hívni őket. De nyilvánvaló, hogy a névtől függetlenül itt többé-kevésbé azonos zenekari típusról van szó. Ez a megállapítás azonban nem vonatkozik a New Orleans-i jazzegyüttesekre, habár a korai időszakban ezeket is ragtime bandeknek hívták, mivel a "jazz" szó a század elején még nem volt használatos.
A ragtime önálló műfajt jelent, az afro-amerikai folklór és az európai zene egyfajta szintézisét, amely sok tekintetben eltér a jazz által megvalósított formáktól. A ragtime-ban a melodika, tonalitás, forma és harmonizáció egyértelműen európai; csak a ritmika és a hangsúlyozás mutat bizonyos négeres vonásokat. Hasonlóan a XIX. századi európai tánczenéhez a ragtime is megkomponált táncdarab - kezdetben valószínűleg elsősorban zongoramuzsika. rag és stompProfesszionális mércével mérve ez a zene kissé nyersnek, faragatlannak bizonyulhat. Sokan, akik ezt a zenét játszották még a nevüket sem tudták leírni. Hangszereket akkor és úgy szereztek, ahogy tudtak és autodidakta módon tanultak zenélni. Vidám, hetyke számokat alkottak, amelyeket ragnek vagy stompnak neveztek szinkópás ritmusukra utalva. Ez az alapritmustól való hangsúlyeltolódás a jazzes hangzás egyik fontos formai jegye. Ilyen muzsika szólt a szabadtéri evangélikus összejöveteleken, temetkezési szertartásokon, folyami hajók fedélzetén, lebujokban és bordélyházakban. A zenészeknek egyre ment.
Az afro-amerikai folklór és a jazz útja akkor válik, amikor New Orleansnak kialakul az önálló szórakozónegyede, a híres Storyvill. A szórakozni vágyó idegen itt aztán mindent megtalált, mégpedig sűrített formában. Válogathatott számtalan tánchely, kabaré, varieté, cirkusz, vendéglő és persze bordély között. A barrelhouse -okban hivatásos zenészekre volt szükség. Az amatőr fúvószenekarok tagjai közül sokan szerződtek ebben az időben Storyville-be. Az itteni kisebb-nagyobb együttesek alakították ki azt a játékstílust, melyet ma összefoglalóan klasszikus jazzstílusnak hívunk. Meg kell említeni, hogy ez a folyamat New Orleanson kívül Memphisben, Kansas Cityben, Charlestonban, St. Louisban és több más városban is végbement, de irányító szerep a tradicionális jazz korszakában mindvégig a központi fekvésű New Orleansé maradt. Később a város ilyen vonatkozású szerepét erősen eltúlozták, szinte misztifikálták. ii. a jazz térnyerése
swingAz 1930-40- es évek swing-korszaka egybeesik a rádió aranykorával. Számos swingzenekar jóval több pénzt keresett a rádiózás jóvoltából, mint az élő előadásokból. A swing szinkópálása - legátó-ívei és felütései - vált a népszerű muzsika közkeletű eszközévé. A swing stílus jellegzetességei:
1. Minden tekintetben előtérbe kerülnek és domináló szerepet játszanak a nyugati zenei elvek. Ennek megfelelően az improvizáló kisegyüttesek helyét mindinkább nagyobb létszámú zenekarok foglalják el.
Felmerülhet természetesen a kérdés, hogy ugyanaz a big band, amely korábban jazznek nevezett zenét játszott mitől lett hirtelen egyik pillanatról a másikra swing big band. A swing zenét, mint hivatalos elnevezést kb. 1935-től datálják a Time magazin jóvoltából. Ez a szó először a The Music Goes Round And Round című számmal került be igazán a köztudatba - bár maguk a zenészek is zavarban voltak az új névvel kapcsolatban. Maga a swing név népszerűsége valószínűleg összefüggött a gazdasági világválság (1929-36) végével. A jazz a '20-as '30-as évek alkoholcsempészetére, a világválság nyomorára emlékeztette az embereket. Kellett valami új, valami más a zenében is, ami felpezsdítette, megváltoztatta a hangulatot, egy új név, más életérzés egy kicsit eltérő zenei hangzás mint az eddigiek. A dalt, ami az új zenének nevet adott Duke Ellington szerezte: It Don't Mean A Thing If It Ain't Got That Swing címmel. Louis Amstrong véleménye szerint persze a zene maga sohasem változott, csak a címke; szerinte a swinget először ragtime-nak majd jazznek, szenvedélyes zenének hívták majd a '30-as évek közepén leöntötték egy kis szósszal és swingnek keresztelték el.
A harmincas években tehát a swing válik Amerika és számos európai ország divatos tánczenéjévé. Ebben a kivételes időszakban a jazz kifejezetten populáris zene, s olyan népszerűséget ér el, amire a műfaj történetében se korábban, se később nincs példa. Ekkoriban alakul ki és fejlődik tovább a számtalan swing táncstílus, melyeket jitterbugok a tánctermekben és az utcán gyakorolnak.
boogie-woogieA blues egyik legjellegzetesebb zenei sajátossága az úgynevezett blue note -ok alkalmazása volt, amely a hagyományos dúr és moll hangnemek közötti fura átmenet hatását keltette, és ez a dallamot és az összhangzást egyaránt befolyásolta. Ahogy a jazzmuzsikusok az I. világháború alatt és után bejárták az országot, a Mississippitől eljutottak Kansas City-be és St. Louis-ba, onnan még tovább, a nagy iparvárosokba, Chicagóba, Detroitba és New Yorkba, úgy itatta át egyre jobban a blue note-jelenség a jazz egészét. Ez időtájt azonban már a blues sem a régi. A dallam felgyorsult, felvillanyozódott és e zenei galvanizáció eredményeképpen megszületett a (zongora)boogie, amelynek makacs ritmusai és rövid dallammotívumai a vándorló feketék fülének oly ismerősen csengő vonatzakatolást és mozdonyszirénák újra meg újra felhangzó sikítását visszhangzották.
iii. a jazz irányzatai a '40-es évektől, a modern jazz
Mások viszont annak tapsoltak lelkesen, ahogy Count Basie és Duke Ellington töltötte meg a swinget energiával, így tartva életben a jazz igazi lelkét. Ez a fajta zene túl jó volt ahhoz, hogy egy múló divathóbort vagy a szórakoztatóiparban bekövetkezett változások csak úgy félresöpörjék az útból. Ezt a 'trad'-nél korszerűbb és progresszívek új zenéjénél könnyebben emészthető irányzatot főáramlatnak (=mainstream) keresztelték el. bopA progresszív elnevezés, amelyet a jazz műfajban végbement új fejlődési tendenciák megjelölésére használtnak, az 1940-50-es években politikai és társadalmi felhangokkal is bírt. Az amerikai négerek jó része még mindig úgy tekintett a jazzre, mint a saját jellegzetes muzsikájára. Természetes hát, hogy elítélték a swing fehérbőrű impresszáriók általi kizsákmányolását. A haladás hívei a jazznek olyan új formáit és stílusát akarták felfedezni, amelyek a négerek nevében és érdekében szól, egyúttal pedig bebizonyítják, hogy ők sem képesek kevésbé technikai újításokra vagy az alkotó képzelet kiaknázására, mint bármelyik fehérbőrű művész. Ez a fajta muzsika elsősorban New York City zártkörű éjszakai klubjaiban vagy az otthonaikban összegyűlt muzsikusok körében, szinte titokban született az 1940-es években. Muzsikájukat bebopnak, később már csak röviden, bopnak nevezték, azokra a kis viharos zenei frázisokra utalva, amelyek darabokra törték a hagyományos jazz és swing stilizált harmóniáit és szerkezetét.
A bop zenészek szembesültek először a jazz története során azzal a dilemmával, hogy vajon táncolható zenét játszanak vagy pedig csak hallgatható önkifejezőt. Eddig a pontig ugyanis a jazz egyenlő volt a tánczenével, bármelyik big band, utcai zenész azért játszott, és turnézott hogy megmozgassa az embereket. Az utolsó, még a jazzhez vagy valamely irányzatához közel álló, táncolható, igazán népszerű zene a swing után csak a rock and roll lesz. modális jazz
rock & roll
Jól kivehetők a zenében történt változás főbb ismérvei, okai. A könnyűzenét uraló swing- és big bandeknek leáldozott a csillaga. Azok az előadók, akik továbbra is ragaszkodtak a régi swing stílushoz, már csupán az idősebb korosztályt szórakoztatták. Ekkor nyert véglegesen teret a könnyűzene porondján az elektronika. De a rock & roll megszületése a zenén jóval túlmutató társadalmi és politikai változásokról is tanúskodott. Széles körben erkölcstelennek és társadalmi szempontból bomlasztónak bélyegezték. Ugyanez volt a sorsa a keringőnek, a tangónak és a boogie-nak a maga idejében. A társadalmi felzúdulás mélyén az úgynevezett generációs ellentét húzódott. A II. világháborút követő gazdasági fellendülésnek köszönhetően Amerikában és a világ többi részén is, a fiatalok széles rétegei képviseltek jelentős vásárlóerőt és emancipálódtak társadalmilag - a rock & roll ezt állította a figyelem központjába. Ez a fiatalok zenéje volt. Híveit inkább az életkoruk, mintsem társadalmi hovatartozásuk jellemezte. Elvis Presley nemcsak a zenében diktálta a divatot, ízlésformáló szerepe volt a fiatalok öltözködésében, hajviseletében, beszédstílusában, meghatározta életvitelük egészét. A rock & roll volt a populáris zenefejlődésnek utolsó nagy jelentős állomása, amely kimondottan Amerikában született.
iv. amikor a jazz elfoglalja méltó helyét - európában és amerikábanAz európai zenekultúra jelentősen hozzájárult ahhoz az egyesülési folyamathoz, mely végül később a jazz kialakulásához és fejlődéséhez vezetett. Ellentétben Amerikával, az öreg kontinensen már szinte a kezdetektől felismerték ennek az új irányzatnak, műfajnak a jelentőségét. Amerika sokáig egyáltalán nem törődött a jazzel és alig vett róla tudomást - egyfajta alternatív szórakoztató zenének tekintette. Változás csak a '20-as években történt, amikor a műfaj Chicagóban és más városokban is sikert aratott. Innentől már a szórakoztatóipar kezdett el vele foglalkozni. Európában Nagy-Brittania és Franciaország lett az amerikai zenészek legfőbb állomáshelye. Az előbbi nyilván a közös hagyomány és a nyelv okán az utóbbi a franciákra mindig is jellemző új művészetre való fogékonyság miatt. Európai országokban az afro-amerikai származás, ami igen gyakran az előadásmódban is tükröződött, nem érintette hátrányosan az ide látogató zenészeket - ellentétben a faji hovatartozást mindig is jóval kevésbé toleráló Amerikával. A fenti két országon kívül főleg a skandináv országokba volt jelentős az amerikai jazzbandek áramlása, ahol szintén számítottak az angolszász hagyományok és légkör demokratikus, nyugodt volt. Németországban a '20-as években, amikor a különböző avantgard művészetek megjelentek, a jazz is fontos szerepet kapott. A nemzetszocialista, fasiszta eszmék előretörésével azonban ennek a folyamatnak hamarosan vége szakadt. A húszas-harmincas években és a II. világháború után rengeteg amerikai zenész telepedett le Nyugat-Európában. A fekete muzsikusok a faji előítéletek elől menekültek ide, mások a jobb kereset és több játéklehetőség valamint a nagyobb megbecsültség miatt. A jazzt méltó helyére Amerikában csak 1945 után emelték. Ekkorra lassan megváltozott a közönsége, tánctermekből a koncerttermekbe és klubokba tevődött át az előadások helyszíne. A '40-es években egyre inkább négy városba kezdett el koncentrálódni a jazzélet, New Orleans pedig fokozatosan veszítette el vezető szerepét, mára jórészt turisztikai látványosság lett belőle. Manapság New Yorkot nevezik a jazz fővárosának. Itt működik a legtöbb jazzklub, itt rendezik meg a legtöbb és legelismertebb jazzfesztivált, számos intézmény, iskola, hangversenyterem épült a jazzre vagy ad otthont neki. Chicago, amely a déli zenészek, blueselőadók központja, egyben a progresszív zene és együttesek szülőhelye. Kalifornia államban, Los Angeles a főleg fehér előadóművészek által kedvelt west coast jazz központja. Az itteni zenészek tevékenységét erősen befolyásolja a filmipar - Hollywood miatt. A Magyarországon ígéretesen induló jazzéletnek (hasonlóan a többi Kelet-Európai országhoz) a politika vetett véget a '40-es évek vége felé. A hatalom a jazzt kapitalista-kozmopolita terméknek állította be, és mivel a propaganda a tánczenével azonosította, a közönség, amely igazi, valódi jazzt nem hallhatott sehol, azonosult vele. Az '50-es években azért voltak persze, akik hozzájutottak egy-egy lemezhez, vagy külföldi rádióműsorokat hallgathattak. Ennek hatására alakultak nálunk is jazzegyüttesek, a későbbi élénkülő (szakmai) érdeklődést mutatta például, hogy a '60-as években a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat indított "Modern Jazz" címmel lemezsorozatot, a Magyar Rádió pedig rendszeresen sugárzott jazzsorozatokat, készített felvételeket. Ennek ellenére a közönség szélesebb rétegével ezt a különleges egyedi zenei stílust, életérzést (legyen szó a jazzvilág bármely ágáról, úgymint swing, bop, modális jazz de tulajdonképpen akár az igényesebb rock & roll is), sajnos már (még) nem sikerült megismertetni vagy másképp fogalmazva: nem tudott igazán populáris műfajjá válni oly módon, mint tőlünk nyugatabbra. neo-swingEz az új zenei irányzat valamikor a '80-as évek végén kezdett el kibontakozni - mégpedig eléggé érdekes módon. Néhány együttes, melyek elsősorban az akkori divatos punk, ska és grunge irányzatot játszotta, belefáradt ezekbe a stílusokba és a '40-es évek swing zenéjének big band és jump blues irányzatához fordult vissza. Ötvözték az előbb említett zenei irányvonalakat és lassan egy megújult, (táncolható) swing stílus jött létre - elsőként az USA nyugati partjainál. A modern amerikai zenei irányzatok elfogadottságának, sikerének titka a megfelelő marketing. A '80-as évek pop zenei kultúrájában a neo-swing irányzat volt az első és egyetlen, amely a '40-es évek zenei és tánc kultúráját újracsomagolta - és ezzel hirtelen az akkori pop kultúra rivaldafényébe került. A siker másik záloga a pop kultúra marketingjének egyik fontos elemének adaptálása. A '80-as években ugyanis igyekeztek kerülni a kifejezetten régi, unalmas, megszokott zenei és viselkedési sablonokat (lsd. például Madonna szerepét ezekben az időkben). Persze ez a jelenség már a korai '50-es években elkezdődött és nem csak a zenében, hanem más irányzatokban is megfigyelhető (pld. divat). Minden, amit az előző generáció nem viselt, használt, hallgatott, az számíthatott a tömeg érdeklődésére.
1989-ben Los Angelesben a Royal Crown Revue nevű formáció radikálisan más és az eddigiektől különböző zenével állt elő. Az ezekre az évekre jellemző lázadó, polgárpukkasztó jelleggel próbálták meg bosszantani szüleiket, nagyszüleiket (vagy az egyszerűség kedvéért: az időse(bbe)ket) azzal, hogy azok avítt, régi, divatjamúlt öltözködését és zenéjét kezdték el utánozni.
A Big Bad Voodoo Daddy nagyjából ugyanekkor indult el a siker felé, bár ők a rockabilly irányából közeledtek. A másik ismert és sikeres csapat a Brian Setzer Orchestra. Brian Setzer az egyik legnevesebb rockabilly banda, a Stray Cats tagja volt a korai '80-as években. 1982-ben kiadták a Built of Speed albumot olyan számokkal (Rock this Town, Stray Cats Strut, Rumble in Brighton) melyek "top ten hits" listások lettek. A rákövetkező 10 évben Brian önálló szóló karriert is folytatott az együttes mellett de ugyanakkor egyre jobban kezdett vonzódni a big band swing és jazz zenéhez. Ennek eredményeképpen - immár az új együttesben, mely az ő nevét viseli - 1992 végére a rock and roll és a big band swing műfaj elemeit sikerült neki egybegyúrnia és megújítania. Diadalát jelzi, hogy meghívást kapott új együttesével a Montreáli Jazz Fesztiválra is.
Az új stílus előretörésével megjelentek további neo-swing együttesek is: Cherry Poppin' Daddys, Lavay Smith, Indigo Swing stb., és persze megjelent a film, a mozi is újra a swing világában. 1993-ban a "Swing Kids", 1994-ben "A Maszk" (Jim Carrey-vel és Cameron Diazzal) - mindez az egyre fokozódó népszerűséget és sikert jelentette. A média felkapta ezt az új irányzatot és ennek köszönhetően exportálta a fiatalok közé nem csak a zenét, hanem az új erőre kapó swing táncokat is (közülük is elsősorban a lindy hopot). Reklámokat építettek az új stílusra, ennek egyik legsikeresebb példája a Gap Khakis Swing TV-reklámja, de persze követte őket a Coke, Toyota, Liquar is.
A Gap reklámfilmje: Khakis Swing Természetesen a neo-swing összehasonlításánál a hagyományos swinggel néhány dolog szembetűnően feltűnik. A jellemzőket tekintve a swing, még a gyors tempónál is inkább méltóságteljesen vonul, mintegy erőteljesen áramlik. Egy teljes történetet mesél el és még a leggyorsabb tempónál sem érik az embert olyan intenzív és kemény impulzusok, mint a punk és ska zene által is befolyásolt neo-swingnél. Ez utóbbi kétségtelenül feszesebb, ingerlőbb és izgalmasabb hatású és hangzású. Olyan, amilyenre a '80-as évek fiataljai vágytak. lexikon
Arrangement: hangszerelés. Valamely zenei anyag, téma vagy dallam feldolgozása, zenekari játékra való alkalmazása, vagy átültetése. szakirodalomA leírást az alábbi magyar nyelvű szakirodalom segítségével válogattuk és állítottuk össze:
Langston Hughes: Jazz (Zeneműkiadó, 1973) |
Az amerikai polgárháború (1861-65) felszámolta ugyan a rabszolgaságot, de a háború végére a déli földbirtokosok zöme tönkrement, és ettől leginkább a fekete lakosság, a hajdani rabszolgák szenvedtek. Ezrével vándoroltak Memphisbe vagy Atlantába és különösen sokan telepedtek le New Orleans kikötőjében, ahonnan a gyapotkereskedelem nagy része bonyolódott a külvilággal. Az egyetlen dolog, amely enyhítette nehéz sorsukat, a zene volt. Számukra, akiknek afrikai vér csörgedezett az ereiben, a ritmusérzék olyan természetes dolog volt, mint az, hogy lélegzetet vesznek, akárcsak a közösségi éneklés és táncolás. Együtt énekelték a munkadalokat és a buzgó vallási énekeket, spirituálékat, amelyek a fehér uraik által beléjük oltott, egyfajta evangélikus hitből táplálkoztak. A déli államok kis- és nagyvárosaiban ez a zene még határozottabban városi jelleget öltött. 
New Orleans-ban a XIX. század második felében a többi városnál sokkal kozmopolitább és lezserebb hangulat uralkodott, spanyol, francia, néger és kreol dallamok keveredtek egymással. A jazz itt vált meghatározott funkciót betöltő zenei gyakorlattá, itt lépett a világ nyilvánossága elé, itt terjedt el és vált először népszerűvé - de nem itt, és főképp nem ekkor keletkezett. A zenélési módnak a belső tartalomig vezető gyökerei sokkal mélyebbre és messzebbre nyúlnak vissza: egészen az amerikai feketéknek az őshazából magukkal hozott különleges zenei adottságáig és nép művészetéig.
A blues legkorábbi fajtái igazi népdalok voltak; szövegüket, dallamukat és ritmusukat énekesek százai ismerték és alakították. E korai előadók éneküket leggyakrabban szájharmónikán, bendzsón vagy gitáron kísérték, hangjukat érdessé tette a sok megpróbáltatás vagy éppen az ital. A két legkiemelkedőbb blues-énekes, bármily meglepő, de nő volt: Gertruda Ma Rainey és Bessie Smith. Meg kell még említeni W.C. Handy (1873-1958) zongoristát és zenekarvezetőt, aki olyan szerzeményeiben öntötte határozott formákba e muzsikát, mint a St. Louis Blues, amellyel kiérdemelte a "blues atyja" kitüntető elnevezést. 
Kezdetben férfiak énekelték, mégis nők vitték el a blues hírét a fekete gettók falain túlra. Ma Rainey, Bessie Smith, Sippie Wallace, Lizzie Miles, Billie Holliday ( 
Az első, igazán tehetséges jazzmuzsikusok a századfordulón tűntek fel. Többek között Scott Joplin (1868-1917), akinek Maple Leaf Rag című szerzeménye ma már klasszikusnak számít. Joplin meglehetősen finom szinkópált dallamaival fél szemmel azért még a finom, művelt társaság felé is kacsingatott. Egyéni stílusú ragtime muzsikáját hamarosan forróbb vérű zenészek utasították a sajátjuk mögé. Közéjük tartozott például Edward 'Kid' Ory a harsonás, Joe 'King' Oliver Creole Jazz Band nevű együttesével, a zongorista Ferdinand Jelly Roll Morton (aki később számos történelmi jelentőségű felvételt készített Red Hot Peppers nevű együttesével), Freddie Keppard a kürtös és a zseniális fiatal trombitás, Louis Armstrong. Az I. világháború befejezésének idejére életvidám, a zsigereikbe ivódott zenéjük már határozottan elkülönül minden más zenei irányzattól. Rag és Stomp szerzeményeik - King Porter Stomp
( 
Kezdetben a fehér amerikaiak egy jó része nem kedvelte a jazzt. Az országban még mindig létezett faji megkülönböztetés: a fekete lakosság többsége városi gettókban élt. Kevés kivétellel, valamennyien másodrendű állampolgárok voltak. Az általános megítélés szerint a jazz durva, civilizálatlan és erkölcstelen zene volt, amelyet igyekeztek kiirtani a tiszteletreméltó társadalmi körök életéből. De túl erős volt a vonzereje. Az I. világháború utáni divatos táncokat, Amerikában és Európában egyaránt a jazz ihlette. A jazz további fejlődése szempontjából a legnagyobb jelentősége annak volt, amikor fehérbőrű muzsikusok is beálltak a jazzt játszó zenészek sorába, s úgy az 1920-as évektől kezdve némi változást hoztak e zene karakterében. Leon Bix Biederbecke trombitán játszott, és tökéletes frazírozásával, az összhangzatok alapos ismeretével és mesteri alkalmazásával megszelídítette ezt a zenét. Biederbecke többek között Paul Whiteman együttesében játszott. Whiteman hegedűsökkel is bővítette a zenekarát, részletesen kidolgozta a hangszerelést, sőt kezében pálcával még vezényelt is. A zene még lágyabb, még kellemesebb, még simább lett. A jazz átváltozott, megszületett a swing.
A nagy swing- és tánczenekarok soha sem érték el egy szimfonikus zenekar méreteit.
Alapfelállásuk (amelyhez képest számtalan variáció vagy kiegészítés lehetséges) három szekcióból tevődött össze: négy vagy öt szaxofon és klarinét - a rezgőnyelvű fúvósok; három vagy négy trombita és ugyanannyi
harsona - a rézfúvósok; valamint az ütőhangszerekből, gitárból, húros basszushangszerből és a zongorából álló ritmusszekció.
Az 1930-40-es évek legkitűnőbb big bandjei vitathatatlanul a Dorsey fivérek, Benny Goodman ( 
A zenekarvezetők többsége fehérbőrű amerikai volt. Az 1930-as évekre már Európa is büszkélkedhetett kiváló fehérbőrű jazzmuzsikusokkal: a belga cigány gitáros Django Reinhardt ( 
Még sok kitűnő, újító szellemű fekete bőrű zenész neve érdemelne említést. Coleman Hawkins, Ben Webster és Lester Young - három név a legtöbb jazz- és swing-zenekar első vonalát alkotó szaxofonosok élmezőnyéből. A zongoristák megteremtették sajátos, rázós swing stílusukat. Thomas Fats Waller, Earl Hines és a szinte teljesen vak Art Tatum technikai tudása és ügyessége, amely vetekedett bármely komolyzenei zongoristáéval, a fiatalabb generáció két remek zongorista egyénisége, Errol Garner és Oscar Peterson ( 
A rádió és az erősítők megszületése előtt az énekeseknél igazán a hangerő volt az, ami számított. A swingzenekarok korában, ezen a téren, a mikrofon hatalmas változást hozott. Az énekesek halkan énekeltek,
olyan lágyan, mint egy gyermekének altatót dúdoló anya. Ezért nevezték őket találóan dúdolóknak (croonners).
Az álmodozó éneklési stílus kitűnően illet a zenekarok szelíd hangzásvilágához. Az amerikai show-biznisz két legkiemelkedőbb alakja, Bing Crosby és Frank Sinatra is így kezdte pályafutását. Az 1920-as évek végétől kezdve, sok más előadóval együtt, Rudy Vallee, Dick Haymes, Jo Stafford ( 
A boogie elsősorban zongorára és nem énekhangra íródott zenedarab volt. Lényege az erősen hangsúlyos és állandóan ismétlődő (ostinato) akkordok, valamint a zongorista bal kezével megszólaltatott ritmusok (ún. sétáló basszus). Jimmy Yancey-t ( 
aki az ország vasúthálózatának gócpontjában, Chicagóban született, szokták a boogie feltalálójaként tisztelni,
legalábbis abban az értelemben, hogy ő teremtette meg ennek a zenei stílusnak igazi egyéniségét. Ez úgy 1925 táján történt. Clarence Smith ( 
Az 1940-es évek végére a jazzrajongók és ifjú muzsikusok körében sokan úgy érezték, hogy a jazz igazi lelke mégiscsak elveszett a swing elüzletiesedésével. Többen is nosztalgiával tekintettek a New Orleans-i hajdanvolt szép napok emlékére, és olyan előadókat bálványoztak, mint a trombitás Bunk Johnson, a klarinétos George Lewis és Sidney Bechet, akik pályafutásukat még a jazz hajnalán kezdték. Ők képviselték a tradicionális irányzatot; ez az újraélesztett muzsika volt a trad (=tradicionális) vagy más néven dixieland, amely a déli konföderációs államok régies népi elnevezéséről kapta nevét.
Ennek az irányzatnak Dizzy (John Birks) Gillespie ( 
A trombitajátékos Miles Davis ( 
1956-ban Bill Haley és a Comets a The Blackboard Jungle című filmhez elkészítette a Rock Around the Clock ( 
Még a rock & roll kifejezés is használatos volt egy időben a feketék között. De az újságok címoldalára Jerry Lee Lewis, Bill Haley, Chuck Berry (Roll Over Beethoven), Little Richard (Good Golly, Miss Molly) és minden idők legnagyobb rock & roll
sztárja, Elvis Presley ( 
A jazz története, fejlődése természetesen nem áll(t) meg a rock & roll megjelenésével sem. Hatása kimutatható a későbbi stílusokon, irányzatokon is. A 60'-as években például a jazz és a reggie (Courtney Pine), a magyar és cigány népzene (Joe Zawinul), török népzene (Okay Temiz), és még lehetne folytatni a felsorolást, ötvözésére került sor. A 60'-as évek végére megszületett a hibrid jazz-rock irányzat is. Bernstein, Copland, Menotti, Cage pedig a későbbiekben elsősorban az európai tanulmányaikat felhasználva újították meg a jazzt. A végtelenségig lehetne folytatni ennek a mindig megújuló zenének a történetét, valamint kimutatható hatását a későbbi zenei stílusokra, kategóriákra.
Sokat dolgozunk azon, hogy a fenti táncok témáiban részletes és tartalmas információkat nyújtsunk Neked. Ezennel tisztelettel megkérünk Téged, hogy a honlap oldalainak tartalmát ne másold át más honlapra! Kérünk Téged, hogy előzetesen beszéld meg velünk, hogy hol szeretnéd megjelentetni a másolandó anyagot. Köszönjük az együttműködésed!